A BKC TELJES BEDOBÁSSAL VETT RÉSZT AZ OUTDOOR GELDERLAND 2017 RENDEZVÉNYEN

04 Júl A BKC TELJES BEDOBÁSSAL VETT RÉSZT AZ OUTDOOR GELDERLAND 2017 RENDEZVÉNYEN

Cégünk aprítékkal és VIZES MEDENCÉVEL SzPONzorálTa az OUTDOOR GELDERLAND-ot

Az előző évekhez hasonlóan idén is támogatta cégünk az Outdoor Gelderland rendezvényt. Most is mi biztosítottuk a ring közepén elhelyezett vizes medencét, a területet cégünk szórta fel mulccsal, szombaton pedig a sportlovasok versenyében átadtuk a rangos BKC díjat.

Cégünk alkalmazottai egy teljes napon át dolgoztak azon, hogy a vizes medence köré szép, fenntartható növényzet kerüljön. Kihelyezték a BKC környezetvédelmi emblémás tábláját is, a pálya különböző részeit pedig mulccsal szórták fel. Jutalmul a helyi napilap – a Gelderlander – címlapjára került egy szép felvétel a végeredményről.

 

A BKC DÍJA

A BKC díját egy 1,45 méteres akadállyal ellátott CSI3* Medium Tour futamban lehetett elnyerni. A futam 74 indulója közül csupán 11 kvalifikált a döntőbe. Izgalmas döntő volt, amelyben mindössze 4 versenyző tudta hiba nélkül teljesíteni a futamot.

A döntő futam győztese a mexikói Eugenio Garza Perez lett, aki hiba nélkül, 37,11 másodperc alatt a leggyorsabban ért célba Bariano nevű lovával.

 

 

„mINDENKI MEGÉRDEMLI A ZÖLD JÖVŐT!”-SZIMPÓZIUM

Tavaly óta az Outdoor Gelderland kísérő rendezvénye egy fenntarthatósági szimpózium. A szimpózium célja felhívni a figyelmet annak szükségességére, hogy a lovas sportok és a lótartás terén is fontos a fenntarthatóság. Cégünk a fenntarthatósági szimpózium egyik kezdeményezője.

A Papendal kongresszusi központban tartott szimpózium elnöki tisztjét a tavalyi évhez hasonlóan Jan Douwe Kroeske töltötte be, aki saját munkatapasztalatából származó példákkal illusztrálva konferálta végig a rendezvényt.

A nap első előadója Helga van Leur volt, aki nem csak az RTL4 időjósa (2017. júliusáig), hanem rendszeres vendégelőadó is a fenntarthatóság témájáról. Van Leur inspiráló stílusban beszélt a fenntarthatóság hatásairól, kapcsolódva a lótartási ágazathoz is. A résztvevőkhöz végezetül azzal a felhívással fordult, hogy tegyenek három olyan konkrét fenntarthatósági fogadalmat, amit be tudnak illeszteni mindennapi életükbe.

A következő előadó Carmen Portocarero volt az Avantium tech startup képviseletében. Személyes stílusban beszélt arról a dilemmáról, hogy érdemes-e egy kis tech startup-nál munkát vállalni valamely nagyvállalat helyet. Találóan jellemezte azokat a kihívásokat, amelyekkel szembetalálják magukat mindazok, akik a fenntarthatósági szempontot szem előtt tartva szeretnének vállalkozni. Az előadás pozitív kicsengésű volt, hiszen a kitartás mindenkinél meghozza gyümölcsét.

A plenáris előadások után panelbeszélgetésen vehettünk részt többek között az Aeres Főiskola lektorával, Ernest van den Boezem úrral, Gelderland tartomány képviselőjével, Michiel Scheffer úrral, valamint két, a lovas vállalkozások irányítására szakosodott hallgatóval. A beszélgetés témája a fenntarthatóság népszerűsítése volt a lovas szektorban, különös tekintettel az ezzel kapcsolatos közfeladatokra.

Pitch-verseny döntő

A szimpózium fénypontja a pitch-verseny döntője volt. Az Aeres Főiskola három hallgatója mutatta be innovatív és fenntartható ötletét teltházas közönség előtt.

A pitch-verseny döntőjéből a DOHS BV céget képviselő Emiel Hut került ki győztesként. Az ifjú feltaláló a lótrágya egy pénzbevételt hozó felhasználási módját fejlesztette ki, erre pedig minden lótartó vevő volt természetesen. A DOHS cég a lótrágya kiszárítása után többek között brikettet készül gyártani a trágyából, ami tüzelőanyagként használható majd fel. Emiel díja az ezereurós kezdő összeg mellett a BKC egyéves szakmai támogatását és a Deloitte pénzügyi támogatását is magába foglalja. Gratulálunk!

DOHS

Amennyiben több információt szeretne az Outdoor Gelderland-ról, látogasson el erre a weboldalra: